Szponzorok Támogatók
Ordas Tavak
Ordas Tavak Versenyhelyszínek
Nagy tó
Horgász Versenyek Győztesei
2015 augusztus

 Mára hazánkban rendkívül lecsökkent a természetes vizek halállománya, nagy halat pedig szinte képtelenség fogni, leszámítva persze egy szűk kört.
Célunk az általunk forgalmazott halpelletekkel az volt, hogy segítsünk horgásztársainknak a megfelelő etető illetve csali pelletek kiválasztásában, mely által horgászatuk, kiemelkedően sikeres lehet.
Fontosnak tartjuk a környezet tudatosságot a minőséget illetve az ár érték arányt.

Alapok: több évtizedes horgászat illetve 15 éves halnevelési tapasztalattal rendelkezünk.
Termékeinket tórendszerünkben tudjuk folyamatosan tesztelni. Nálunk pont a halak védelme érdekében kellett bevezetnünk ezeket a pelleteket, amelyek nem horgászati, hanem speciálisan haltermelési célra lettek tervezve. A legtöbb horgászati célra gyártott csali azon egyszerű elven fejti ki kapásfokozó hatását, hogy a halakat megfosatja, ami hosszú távú intenzív etetésük esetén többek között a bél elhalását, később a legyengülésüket, végső stádiumban pedig a pusztulásukat okozhatja.
Ezzel szemben az Ordas-pelletek a halak optimális növekedését lehetővé tevő összetevőkből lettek összeállítva, így a fehérjén, illetve zsíron kívül a halak számára fontos vitaminok és ásványi anyagok is megtalálhatóak bennük halspecifikusan.
A horgászati tapasztalatok azt mutatják, hogy a halak-mintha éreznék, hogy mi a jó a számukra- nagyon nagy számban foghatók meg velük.
A pelletek halspecifikusan lettek kialakítva, de a tapasztalat azt mutatja, hogy adott halfaj nem mindíg a számára kifejlesztett terméket fogyasztja a legszívesebben. Ez ott jelenthet problémát, ahol például egy ponty folyamatosan a számára ideálisnak tartottnál magasabb fehérje, illetve zsírtartalmú terméket fogyaszt, de ez horgászati szempontból irreleváns. 
Minél magasabb a fehérje, illetve zsír aránya egy tápnak, annál inkább megyünk a békés halak táplálékától a ragadozóké felé. Léteznek olyan szürkeharcsák, melyeket kizárólag tápon neveltek.
A pelletek árát nagyban befolyásolja a benne lévő összetevők aránya. A horgászcsalik jelentős részén éppen ezért nem tüntetik fel, vagy nem valósan az összetevőket.
Nézzünk két  küllemre, színre, szagra ugyanolyan 8 mm-es pelletet. Ha az egyikben csak 10% halliszt van, a másikban pedig ugyanez a szám 45%, árban máris 2-300 forintnyi differencia lehet már csak az előállítási költségben. Ez a végfelhasználónál már 5-600 Ft-ot jelenthet. l
Az általunk látogatott "vad vizeken", Balaton, Duna, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó,
Tisza, Ipoly ...stb
Szerintünk a jó halcsalira a halak mondanak igent.



Horgászpelletek
extrudált, lassan süllyedő nevelőtáp
lazacfélék számára
univerzálisan alkalmazható, még kedvezőtlen
környezeti feltételek mellett
is
halliszt, kizárólag kiváló minőségű
kiváló minőségű állati fehérje bevizsgált
sertésből és baromfiból
élelmiszeripari repceolaj
szójahüvely nélkül
az 1829/2003 EK rendelet szerint
„nem génmódosított"

Bruttó ár: 16.990 Ft/ 25 kg
extrudált, lassan süllyedő halcsali
lazacfélék számára
univerzálisan alkalmazható, még kedvezőtlen
környezeti feltételek mellett
is
halliszt, kizárólag kiváló minőségű
kiváló minőségű állati fehérje bevizsgált
sertésből és baromfiból
élelmiszeripari repceolaj
szójahüvely nélkül
az 1829/2003 EK rendelet szerint
„nem génmódosított"

Bruttó ár: 17800 Ft/ 25kg
extrudált, lassan süllyedő pellet
pontyok és keszegfélék részére
kiváló minőségű állati fehérje
ellenőrzött
minőségű sertésből
halliszt, kizárólag kiváló
minőségű
halolaj a hús magas omega-3
tartalma
érdekében
szójahüvely nélkül
az 1829/2003 EK rendelet szerint
„nem génmódosított“

Bruttó ár: 14.990 Ft/ 25 Kg
extrudált, lassan süllyedő
halpellet halcsali
pontyok és keszegfélék részére
kiváló minőségű állati fehérje
ellenőrzött
minőségű sertésből
halliszt, kizárólag kiváló minőségű
halolaj a hús magas omega-3
tartalma
érdekében
szójahüvely nélkül
az 1829/2003 EK rendelet szerint


Bruttó ár: 15.990 Ft/ 25kg
Kiemelt hír
20 mm takarmánypellet
hallisztet és halolajat tartalmaz
vízben nagyon stabil
horgászatra ideális
középen lyukas, ezért a Boilierendszerrel
használható
az etetőanyag erősen vonzza a halakat
az 1829/2003 EK rendelet szerint
„nem génmódosított

Bruttó ár: 19.900 Ft/ 25 kg
Video